- Forrás: weborvos - MTI, - 2017. június 13.
Ez a kormányzat és egészségügyi vezetés szembe mer nézni a tényekkel oly módon, hogy publikussá is teszi. Németh László, ÁEEK főigazgató nyilatkozata.
Ez a kormányzat és egészségügyi vezetés szembe mer nézni a tényekkel oly módon, hogy publikussá is teszi. Németh László, ÁEEK főigazgató nyilatkozata.
Több mint 32 ezer haláleset, az összhalálozás 26 százaléka elkerülhető lett volna jobb egészségügyi ellátórendszerrel és hatékony népegészségüggyel 2014-ben Magyarországon. Bár a lakosság egészségi állapota javuló tendenciájú, de óriásiak a regionális és az iskolázottsággal összefüggő különbségek és több területen nő az uniós tagállamoktól való lemaradás - állapítja meg többek között az első magyar egészségügyi teljesítményértékelés.
„Az egészségügy fejlesztésének lehetséges irányairól és a megvalósítás feltételeiről - a XXI. század második évtizedében” címmel jelzett egészségügy-politikai programmal várja tisztelt vendégeit
Főként speciális kötszerekhez és az inkontinenciabetétekhez, de sok más gyógyeszközhöz is könnyebben hozzájuthatnának a betegek, ha ezeknek a termékeknek is öt százalékra mérsékelnék az áfáját.
Nekem is nehéz értelmezni, hogy most mi folyik az intézményekben – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, amikor a HírTV a kórházak adósságáról kérdezte.
Új helyen az egykori OEP ellenőrzési főosztálya, s átalakult a fogyasztóvédelem szervezete is. A szakemberek kérdéseire az új szervezetek tisztviselői munkaértekezleten válaszoltak.
Az egészségügyi büdzsét évről évre alultervezik, ezért év végére felhalmozódik a kórházak adóssága.