- Forrás:
magyarhírlap.hu, 2016.május 31. - Dexler Donát
Az elmúlt hónapokban előtérbe került az egészségügy kérdésköre, különféle médiumokban politikusok, szakértők problémákat fogalmaznak meg, vélemények, publicisztikák jelennek meg, megoldási javaslatok, érvek és ellenérvek hangzanak el. Tekintve a terület kiemelt fontosságát, ez önmagában dicséretes folyamat lehetne, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a napokban megfogalmazott, érzelmeket felkavaró, sőt, gyakran indulatokat kiváltó problémák évtizedek óta fennállnak, így okkal feltételezhetjük, hogy a jelenlegi vihar hátterében politikai motivációk is vannak. Ennek tudható be, hogy különféle gazdasági érdekcsoportok – ráérezve a közhangulat jelentette lehetőségre – ismét behozták a közbeszédbe az ellátóintézmények tulajdonlásának és a többletforrások megteremtésének kérdéskörét.
- Forrás:
Medical Online - 2016. május 30.
Ezúttal a Magyar Idők foglalkozik a témával. Tíz évvel ezelőtt a mostani kormány egészségpolitikusai másként gondolkodtak az OEP jövőjéről, derül ki többek között a cikkből.
- Forrás:
Medical Online - 2016. május 27., Horváth Judit
Mindmáig gúzsba köti a gyógyászatisegédeszköz-gyártókat a még 2006-ban elfogadott, s a következő esztendőben hatályba lépett gyógyszer-gazdaságossági törvény, hangzott el az Orvostechnikai Szövetség közgyűlésén.
- Forrás:
weborvos.hu, 2016. május 27.. - Sándor Judit
Orvostechnikai Szövetség: ki kell zárni a bv-intézeteket az egészségügyi közbeszerzésekből.
- Forrás:
OSZ Titkárság, 2016. május 26.
Az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége május 26-án tisztújító közgyűlést tartott. A hazai orvostechnikai, képalkotó diagnosztikai és egészségügyi IT ipar vezető érdekképviseletének tagjai értékelték a Szövetség által a 2015. évben végzett érdekképviseleti munkát, és meghatározták az idei év feladatait.
- Forrás:
Magyar Idők, 2016. május 25. – Haiman Éva
Meglehet, hogy hamarosan csak a jelenleginél drágábban juthatnak majd műtőssapkához, köpenyhez vagy operációs lepedőhöz a kórházak, miután megszűnik a verseny az egyszer használatos, nem szőtt műtéti textíliák piacán. Az intézmények ma még mintegy tíz cégtől rendelhetnek ilyen termékeket, ám hamarosan kizárólag valamelyik börtöncégtől szerezhetik be azokat. A mostani beszállítók évi 4-5 milliárd forint bevételtől eshetnek el.
- Forrás:
Magyaridők.hu, 2016. május 23. - Haiman Éva
A lepedőtől a vécépapíron és a nővérköpenyen át az orvosi eszközökig termékek tucatjait kell ma már börtöncégektől beszerezniük a kórházaknak. A legutóbbi rendeletmódosítás nyomán immár az egyszer használatos, tehát steril műtéti szettekből is olyat kell rendelniük az egészségügyi intézményeknek, amit fogvatartottak állítottak össze.