A kórházak adóssága minden kormányzati fogadkozás ellenére meghaladja a tavalyit. Ez nem veszélyezteti a beígért béremelést, mert annak fedezetét elkülöníti a költségvetés.
Helyreállt a világ rendje - legalábbis a kórházi eladósodásban. Míg az előző negyedévben mindössze néhány százmillióval nőtt a kórházak lejárt tartozása, júliusra a „megszokott", havi közel 3 milliárdos ugrást regisztrálta az államkincstár. A szállítók is sorban állnak, több-kevesebb türelemmel várják, hogy hozzájussanak árujuk ellenértékéhez. „Vannak megrögzött nemfizetők, akik az után sem egyenlítették ki az adósságukat, hogy megkapták a konszolidációs támogatást. Így egyéves, sőt annál is régebben kiállított számlák is várnak rendezésre. Összességében a 60 napnál régebben lejárt tartozások 27 milliárd forintra rúgnak" - összegzi a jelenlegi helyzetet Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. A Magyar Államkincstár legfrissebb, júliusi összesítése szerint a kórházak és egyetemi klinikák, valamint a honvédelmi tárca felügyelete alá tartozó Állami Egészségügyi Központ összesen 54,3 milliárd forint lejárt adósságon ülnek. A legnagyobb összeggel - immár évek óta- az utóbbi, vagyis a Honvédkórház tartozik, adóssága már a 4,5 milliárd forintot is meghaladja. Vészesen közelíti a 3 milliárdot az Országos Baleseti Központot szervezetileg magában foglaló Péterfy Sándor Utcai Kórház hátraléka. A márciusban egyesített - külön-külön is túlköltekező - békéscsabai és gyulai kórház együttesen ugyancsak túlszárnyalta a 3 milliárdos hiányt. Számos megyei intézmény, mások mellett például a zalaegerszegi, a szolnoki, a székesfehérvári is több mint egymilliárdos adóssággal szerepel a listán. Némileg más sorrend alakul ki, ha nem a tartozás nominális értékét nézzük, hanem az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott bevételhez mérjük az eladósodást. Csongrád megye kis kórháza, a szentesi ebben az összemérésben kiemelkedően teljesít: éves bevételének csaknem 40 százalékát teszi ki a felhalmozódott adóssága. A 30 százalék felettiek „klubjába" a hatvani, a celldömölki kórház és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet kvalifikálta magát, de a jelek szerint hamarosan a váci kórház is beléphet e nem túl dicsőséges körbe. A notórius túlköl- tekezők már a nyár elején kincstári biztosokat kaptak, az ö jelenlétük - feltehetően az azóta eltelt idő rövidsége miatt - még nem mutatkozik meg a számlahátralékok ledolgozásában. A szeptemberi béremelést viszont semmiképpen nem veszélyezteti a kórházak eladósodottsága, hiszen ennek fedezete elkülönített számlán, megcímkézve érkezik majd meg a munkáltatókhoz. Mégsem feltétlenül baj, ha a lovak közé dobják a pénzügyi gyeplőt, hiszen akadnak permanensen jól gazdálkodó vagy a korábbi hiányukat derekasan ledolgozó intézmények is. Így a nagyok közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Heves és a Vas megyei kórház számai mutatnak jól a kincstári listán. A lejárt adósságok nagyságát több tényező befolyásolhatja, egyetlen kincstári adat nem adhat árnyalt képet egyegy intézmény gazdálkodásáról. Az eladósodás második negyedévi jelentős lassulása mögött például az áll, hogy az uniós támogatású beruházások tavalyi befejezéséhez a kórházak egy részének meg kellett előlegeznie a pénzt. Ez a summa érkezett meg a számlájukra áprilisban és májusban a költségvetéstől, jelentősen csökkentve adósságállományukat. Könnyen lehet, hogy még mindig vannak olyan kórházak, ahol, noha lenne miből, nem fizetik ki a számlák egy részét, vagy fedezet nélkül is vásárlásokba kezdenek. Ezekben az intézményekben a menedzsment feltehetően - már csak megszokásból is - számít az év vége felé „esedékes" konszolidációra, a tartozások egy részének központi átvállalására. A HVG információja szerint az idén sem marad el ez a már szokásossá vált költségvetési tűzoltás, ám könnyen lehet, hogya tavaly már kipróbált módon - nem a felhalmozott adósság nagysága szerint, hanem a várólista ledolgozásában és az egynapos sebészetben legjobban teljesítők javára osztja el a többletforrást az egészségügyért felelős államtitkárság. ;a ez történik, legalább a betegek s részesülnek a konszolidáció előnyeiből. |
Kimentőre várnak
- Forrás: HVG, 2016.augusztus 25. - Gáti Júlia