Válasszon nyelvet

Válasszon nyelvet


Orvostechnikai Szövetség

Kiemelt hírek

Elavult eszközök, hatalmas tartozások a kórházakban: véget kell vetni ennek a káros gyakorlatnak

Miközben a kórházak adóssága már elérte az 50 milliárd forintot, az orvostechnikai beszállítók szerint továbbra sem megnyugtató a helyzet az egészségügyben. Az ágazat szereplői arra figyelmeztetnek: az eladósodottság mellett a korszerűtlen technológiák és az elavult szabályozások is egyre nagyobb kockázatot jelentenek a betegellátásban.
További részletek

Hegedűs Zsolt: A szőnyeg alá söprés gyakorlatát akarom felszámolni

A rendszer nem működhet tovább úgy, hogy a döntésekből pont azok maradnak ki, akikről az egész szól – fogalmazott a MedicalOnline -nak Hegedűs Zsolt . Az új tárcavezető első miniszteri interjújában beszélt a parancsuralmi működés lebontásáról, a hálapénz „átalakult” rendszeréről és arról is, kiknek kell aggódniuk az egészségügyben induló transzparencia-leltár miatt.
További részletek
  • Forrás: HírTV, 2015. december 2. – DA

Több száz dolgozó nem kapta meg az októberi fizetését a Péterfy Sándor utcai kórházban. Az orvosigazgató azt mondja: ez decemberben sem lesz másképp. Akkor is csúszni fognak a fizetések. A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint pedig az, hogy már a dolgozókat sem tudják kifizetni, azt mutatja: egyre súlyosabbak a problémák. Egyre nagyobb az adósság, orvosból meg évről évre kevesebb van.

 

A Péterfy Sándor utcai kórház orvosigazgatója, Sásdi Antal azt az értesítőt mutatta, amelyben már októberben tájékoztatták a dolgozókat a fizetések csúszásáról. Azok a dolgozók kaptak levelet, akiket megbízási szerződéssel vagy részmunkaidőben foglalkoztatnak. A Péterfyben minden ötödik alkalmazott ilyen. A csúszás oka, hogy az államkincstár novembertől új bérszámfejtő programot használ, az átállás tíz napig tartott, addig a rendszer nem működött. „Problémák sorozatát okozza az új rendszerre történő átállás, és már most is biztosan látjuk, és már erről is tájékoztattuk a dolgozóinkat, hogy a decemberi normál bér kifizetések is biztosan néhány napot csúszni fognak. Eddig a dolgozók 2-án, 3-án, legrosszabb esetben 4-én kapták meg a fizetésüket, ez most decemberben jó esetben 7-8.” – mondta Sásdi Antal.

 

„Egy kórházban több száz dolgozó nem kapott fizetést ugye technikai okok miatt – a Péterfy kórházról van szó, na most…

Ezt most hagyjuk abba, jó? Köszönöm…  – válasz nélkül sétált el Mészáros János helyettes államtitkár.”

Mészáros János helyettes államtitkár egy egészségügyi konferencián hagyta faképnél a Hír TV-t. A rendezvényen ő képviselte a kormányt a finanszírozásról rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Egyik partnere a Magyar Kórházszövetség elnöke volt. „A forráshiány nemcsak a különböző, egyszer használatos, és gyógyszer és egyéb termékeknek a megvételét teszi időnként már nehézzé, és ezért az adósságnövekedés felé vezet ez a folyamat, hanem valóban a kórházi költségvetésben 60-70 százalékot jelentő bérek kifizetése is helyenként veszélybe tud kerülni. Különösen azért is, mert az állami szabályozás szerint folyósított összegekre megvannak az előirányzatok, és ezeknek az átlépése különösen év végén már gondot okozhat” – fogalmazott Velkey György. 

Pedig Magyarországon működhetne jól is az egészségügy – mondta a beszállítók egyik érdekképviseletének illetékese. „Én azt állítom, hogy Magyarország rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyek a normális egészségügy felépítéséhez szükségesek. Hogy ezek a források miért nem érkeznek meg, ezt részben mindannyian tudjuk, részben meg nem értjük” – szögezte le az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, Rásky László. 

A helyettes államtitkár sem vitatta a beszélgetésben, hogy az orvosok és a szakdolgozók külföldre vándorlása ellen a kormánynak lépéseket kellene tennie.